Gálaműsorral ünnepelték a műv. ház megnyitását
2011.01.23,, Orova Edina megtekintések száma: 700
A művelődési ház nyitónapjának estéjén kulturális műsorokkal várták az érdeklődőket a felújított intézmény színháztermébe.
Január 20-án, csütörtökön nyitotta ki kapuit a felújított művelődési otthon Dombóváron. A délelőtt folyamán civil szervezetek mutatkoztak be az előtérben, délután pedig a kulturális kikapcsolódásé volt a főszerep. A Galéria 5.0 színjátszócsoport „Micsoda útjaim voltak nekem” címmel háztörténeti előadást tartott a pinceszínházban, amely során a fiatalok egy-egy jelenetben felidézték a művelődési ház megszületésének és „élettörténetének” főbb állomásait.


A Galéria 5.0 színjátszócsoport


Ezt követően a színházteremben került sor az ünnepélyes gálaműsorra, amelyen dombóvári kultúrcsoportok adtak ízelítőt tudásukból. A magyar kultúra napjához kapcsolódóan Sarkadi Ferenc az APOK Művészetoktatási Intézményegységének zenetanára zongoradarabjában egyszerre idézte fel Vörösmarty-t, Liszt Ferencet és Kölcsey-t. Kerényi Zsolt alpolgármester ünnepi köszöntőjében kiemelte, a művelődési ház felújítása nagy anyagi ráfordítást jelentett a városnak, de az igazán fontos dolgokat nem pénzben számoljuk.
A színpadot először a Swinges fiúk foglalták el, akik másfél éve zenélnek együtt. A héttagú fúvós kamaracsoport közel 40 fellépésen van már túl, és repertoárjukban igyekeznek minden korosztálynak a kedvére tenni. Őket váltotta az Amulett Hastánccsoport felnőtt- és gyermekcsoportja, akik egy új koreográfiával örvendeztették meg a közönséget.


Az Amulett Hastánccsoport gyermekcsoportja


Kicsit más vizekre evezve, ám a táncnál maradva, a Kapos Táncegyüttes lépett színpadra, ahol szintén két korosztály, a gyermek és a felnőtt csoport mutatta be tánctudását. Az 55 éves múltra visszatekintő egyesületet Őss Csaba és zenekara kísérte élő népzenével.


A Kapos Táncegyüttes Gyermek Tánccsoportja


A kultúra asztalára Farkas Attila, a Galéria 5.0 színjátszócsoport tagja is letett egy verset, méghozzá Parti Nagy Lajostól. Az est folyamán a közönség a Kapos Kórus és a Kapos Gyermekkar fülbemászó dallamait is meghallgathatta. A művelődési ház nagyterme most újra a régi arcát mutatta: a széksorok közt ugyanis egy gombostűt sem lehetett leejteni.

A fotókat Tóth István Zsolt készítette. A rendezvényen készült további fotóit megtekinthetik a Videótárban vagy a youtube videómegoszó portálon.